2013. február 26., kedd

Alice Hoffman: Átkozott boszorkák


     Régi nagy kedvencem az ezen mű alapján készült Átkozott boszorkák c. film, Sandra Bullock és Nicole Kidman főszereplésével. A testvéri kötelék, az apró varászlatok, a hangulat mind megfogtak, és emiatt a mai napig nagyon szeretem. Sokkal később pedig, amikor megtudtam, hogy ismét a könyvadaptációval állok szemben, nagyon szerettem volna elolvasni a művet. Egy lány segítségével sikerült is, és sok halogatás után el is érkezett az áhított olvasás, s most pedig az értékelés.

Alice Hoffman

     Miután az Owens lányok Sally és Gillian elárvultak, bogaras néniikhez kell költözniük, akik köztudottan néha boszorkányságokkal foglalkoznak. Hamarosan a lányokra is ráragad ez a bélyeg, s miután felnőnek, Gillian elszökik otthonról, saját, felelőtlen életet élve, Sally pedig szerelmes lesz, férjhez megy, két kislánynak ad életet, s egy szerencsétlen baleset miatt megözvegyül. Az idősebbik testvér ezután összeroppan, majd miután végre magához tér, összeszedi a sátorfáját, és húga példáját követve, gyermekeivel elhagyja a magnóliai házat. Ezután gyermekeinek igyekszik normális életet biztosítani, de egy nap betoppan Gillian, és bekavar az életükbe egy olyan dolgot, ami mindannyiukat nagy bajba sodorhat. Történetesen Gilli új, erőszakos pasija Jimmy meghalt, és nagy valószínűség szerint Gillian miatt.
A nővéreknek gyorsan kell dönteniük: vagy a rendőrséghez fordulnak, vagy pedig elássák valahol a hullát, és mindörökké megtartják a titkot. Gillian nem tudja mit csináljon, de Sally szavai után ásóhoz nyúlnak.



     A film nagyon jó, szépen vezetett, összetett, van benne egy csipetnyi romantika, boszorkákhoz illő mágia, bosszankodás egy halott, kísértő szelleme miatt. A könyv ellenben valóságszagú, és cseppet sem rendelkezik a filmben szereplőkkel.
Ritka az olyan regényadaptáció, ami szinte tökéletesen megegyezik a könyvben szerepelt eseményekkel. Néha ezért is veszélyes előbb filmet, majd könyvet olvasni. Beleestem egy hibába. Mert tudom, nem kellett volna egy forgatókönyvre számítanom, de kicsit azt tettem. Arra gondoltam, hogy a film és a könyv története ha némi eltéréssel is, de ugyanolyanok. Hát nem. És ez zavart. Már az, ahogy a két kislány szülei meghaltak. Ott Anne Shirley jutott eszembe "mennyivel romantikusabb halál, ha egy nőt a szívfájdalma viszi el".
A könyv felénél kezdtem megemészteni a történet másmilyenségét, és átadtam magam az olvasottaknak. És akkor sem fogott meg.
A történet bármelyikünkkel megtörténhetne. Talán sokaknak emiatt is tetszett, mert benne van a mindennapok csonka családi problémái. A veszekedés, az egyet nem értés, vagy az, amikor a baj egymáshoz sodor, és rájön az ember, hogy néha a család nem is olyan nyűg, mint amilyennek tartsa. Hanem segítőkész, megértő. És most nem épp Jimmy halálának eltussolására gondolok. Mert az nagyon másodlagos. Volt egy rész, ami tetszett, amikor Kylie-t megkergeti két részeg. Az, ahogy ő és Antonia akkor szavak nélkül is megértik egymást, ahogy elmúlik köztük a féltékenykedés, jó volt, csak nagyon rövid. Az írónő amikor egy-egy részbe belemelegedik, hirtelen átvált egy teljesen más történetszálba, és ez duplán zavart. Kis idő múlva követhető volt, de ez jelezte a mű összecsapottságát. A karakterei közül egy sem volt igazán szimpatikus. Mert mondjuk itt van Sally, a magába roskadó özvegy, akire a végén csak rákacsint a szerelem, ami olyan hirtelen jött, mint egy zápor. Ez túl kidolgozatlan, de ha így belegondolok, talán jobb is, hogy keveset kaptam a sírós rendőrből. Micsoda macsó. -.- Gary a könyvben ciki... tiszta vicc.
Gillian egy csapodár nőszemély, benne nem csalódtam. Őt jól kidolgozta Hoffman. Úgy tűnt, mintha a könyv Gilli körül forgott volna. És ezt sajnálom. Sally-nek is kijárt volna egy tisztességesebb szál, valamint végkifejlet. Mert így, nagyon sántított a sztori. És a szerelmi rész... kimerült a kefélésben, dugásban. Mondhatom, nagyon romantikus.
Ezt a könyvet kidolgozatlannak érzem, kissé kuszának, a Sally-Gary szál egyenesen kiábrándító. Csak pár oldallal lett volna több. De néha nem volt rossz olvasmány, ám ez csekély dolog a többi mellett, ami nem nyerte el a tetszésemet. A film sokkal jobb volt, amihez lentebb ajánlok is egy kedvcsináló videót.

5/10  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...