2012. február 20., hétfő

Táncos filmek

     
     Az akció, krimi, fantasy, romantikus, horror, thriller filmek mellett kellenek olyan alkotások is, amik felpezsdítik az embert. Ilyenek a táncos filmek, amiknek megtekintése után észre sem vesszük, de dúdoljuk a betétdalait, vagy csetlőbotlóan ugyan, de igyekszünk elsajátítani néhány lépését.


Flashdance, Dirty Dancing, Honey - igazi kultfilmek, amiknek fülbemászó dallamai, profi koreográfiái és persze romantikus szálai könnyed kikapcsolódást nyújtanak. Persze haladni kell a korral, mert bár a mostani táncos filmek maradnak a régi sablonnál, mégis újítanak, amik a zenék és a táncok terén tűnnek ki igazán. 
A következő filmek célközönsége egyértelműen a fiatal korosztály, amik közül néhány elég gyenge lábakon áll. 




        Elsőnek itt van az Utcai tánc (You Got Served - 2004), amiben két jóbarát vezet egy hip-hop tánccsapatot, de amikor az egyik összejön cimborája húgával, megszakad a barátság. Ám a városba új csapat érkezik, akik megakarnak nyerni egy táncversenyt, ezzel elhalászva a dicsőséget és a nagy jutalmat táncoslábú hőseink elől. Közben meghal egyik társuk fogadott öccse, akinek emlékére újra összeáll a csapat, és együttes erővel megnyerik a versenyt. Övék lett a nagy pénzjutalom, valamint a híres rappernő, Lil' Kim egyik klipjében való szereplés. Hogy az öröm még nagyobb legyen, David (Omarion Grandberry) és Elgin (Marques Houston) kibékülnek, így a csapat erősebb és jobb lett.

video

Egész kellemes meglepetést okozott ez a film. A kategóriájában egész jónak mondható. A koreográfiák nem rosszak, de a zenék nem kaptak valami sok figyelmet. Ez pedig nagy kár, mert egy ilyen típusú filmnél a zene az egyik főszereplő, és persze hatalmas bevételt hozhat a jól megválogatott soundtrack-lista is.   
  
6/10

     
    Természetesen nem maradhatott el a második rész, ami alcímet is kapott, Beat the World (2011) névvel. Az alap itt is ugyanaz, egy csapat, akik megakarnak nyerni egy versenyt. Viszont itt a táncokat kiegészítik jó pár akrobatikus ugrással, ami jól néz ki, csak sajnos elég sokszor el is sütik.


Borzalmas koreográfiák és langyibangyi zenék tarkítják ezt a táncos filmek szégyenét, amit összelopkodott elemekkel akartak sikerre vinni, de hatalmas bukás lett...legalábbis az én szememben. A sok ugrabugrálás és lelkizés elég idegesítő. Az egyetlen ami tetszett, az a DVD borítója. Persze az is a Step Up 3 plakátja.
  
2/10



     Ha már szóba került a Step Up, akkor essen pár szó erről a filmről is, ami mára szériává nőtte ki magát. Jelenleg ezek a legnépszerűbb táncos filmek, aminek idén nyáron kerül mozikba a negyedik része.

  
     Az első Step Up mozit  2006-ban mutatták be, amiben egy zűrös srác (Tyler - Channing Tatum) barátaival együtt tönkreteszi a helyi művészsuli - MSA - előadótermét. Elkapják, és közmunkára ítélik, amit a suliban kell ledolgoznia. Itt megpillantja a balett-táncos Nora-t (Jenna Dewan), aki partnere lesérülése után észreveszi a srácban rejlő tehetséget, és táncpartnerévé fogadja. Vonzódni kezdenek egymáshoz, de a lánynak van barátja. Viszont nem sokáig, mert a fiú önző viselkedését taszítónak találja. Közben Nora régi partnere is meggyógyul, ami miatt Tylerre már nincs szükség. A srác elmegy, s álmát feladva - hogy a suliban tanulhasson - újra cimboráival tölti az idejét. Az egyik bulin megtudja, hogy Nora megint partner nélkül maradt, s közben legjobb barátja kisöccsét lelövik, mert az ellopta az egyik bandatag luxusjárgányát. Pár nap múlva barátja figyelmezteti Tylert, ideje felnőnie, végre fejezze be azt, amit elkezdett. A srác hallgat is a tanácsra, elmegy az iskolába, ahol Nora egy kis idő elteltével megbocsájt neki, és együtt - valamint a többi csapattaggal - fellépve, táncukkal elkápráztatják a közönséget. Mindkét fiatal álma teljesül, Nora végre hivatásos táncos lehet, Tyler-t pedig felvették a művészsuliba.

 

A filmben van egy drámai nyúlás - az egyik srác golyó általi halála - az Utcai táncból, de a táncok és a zene eltérnek. Bár a koreográfiák nagyban tartalmaznak hip-hop elemeket, ugyanúgy balett elemeket is, amik nem újszerűek - ilyen stílust már láthattunk A szívem érted rappes c. filmben - de jobbak, amit az aláfestőzenék még érdekesebbé tesznek. A zenék, ahogy a táncok is, egyaránt tartalmaznak rap és komolyzenei alapokat, ami egész jó párosítás. Persze akad némi popszám is, bulikra pont jók.
A sztori tetszetős, a szereplők jók, a zene telitalálat, de a koreográfiákon egy kicsit lehetett volna javítani.
  
7/10 



     2008-ban jött a folytatás, a Step Up 2 - The Streets. Itt egy lány, Andie (Brianna Evigen) kapja a főszerepet, Tyler régi barátja. A lány egy tánccsoport, az 504-esek tagja. Zűrös életet él, gyámja már nem bír vele, ezért elakarja küldeni a nagynénjéhez. Andie-nek egyetlen esélye van a maradásra, mégpedig az, ha Tyler tanácsára elmegy az MSA művészeti iskolába. Be is jut, ahol összeismerkedik egy Moose nevű sráccal, majd az igazgató öccsével, a suli szépfiújával, Chase-el.(Robert Hoffman) Andie-t a sok késés miatt kirúgják az 504-esek közül, majd pedig később Chase-el együtt alapít egy csapatot, akikkel elindulnak a Streets nevű táncbajnokságon. Első próbálkozásuk kudarcba fullad, de a kis csapat nem adja fel, szorgalmuknak és kitartásuknak hála megnyerik a versenyt. Ezáltal Andie bizonyít Collins igazgatónak, és pluszként Chase-el is összejön.


A történet ismerős, hasonlít az első részhez, csak itt a zűrös gyereket egy lány játsza. A csapat rész pedig az Utcai táncból van. Ez a rész nekem valahogy erősebb, trendibb, főleg tánc téren. Evigen és Hoffman - érdekes, Robert az Utcai táncban is szerepelt, viszont ott a rossz oldalon állt -   nagyon jól táncolnak, összepasszolnak. Itt a dalok inkább bulisabbak, mint az első rész komolyzenei mjuzikjai. Az alakításoktól nem lehet túl sokat elvárni, a mozi szintjének megfelelnek, de Evigen néha túlzásba viszi a gettós stílust.

8/10


     Két évvel később, 2010-ben megjelent az immár 3D-s támogatást kapó Step Up harmadik része.
A film helyszíne ezúttal New York, ahol Moose (Adam G. Sevani) barátságot köt Luke-al (Rick Molambri), aki egy raktárban él tánccsapatával. Luke beszél neki a - természetesen nagy pénzt és hírnevet jelentő - World JAM bajnokságról. Egy rövidke rábeszélés után Moose csatlakozik a csapathoz, de ennek ára van. Legjobb barátja Camille (Alison Stoner) egyre távolabb kerül tőle. Luke társaival a raktárban nemcsak élnek, hanem klubként is működtetik.A táncoló fiatalokról videó felvételeket készít, amikor is feltűnik neki egy nagyon jó mozgású lány, akit megismerkedésük után befogad...csapatába is. A csapat immár teljes, rövidesen elindulnak a versenyen. Közben feltűnik Julian, Luke régi barátja, akikkel immár ellenségek, mert a szőke srác elárulta. Luke egyre mélyebbre süllyed a bajban, mert a raktárukat elakarják árverezni, Julian ellopta a koreográfiáikat, a téglaként tevékenykedő Natalie (Sharni Vinson) miatt, aki az ellenfél húga. Ám a döntőben a lány melléjük áll, akinek a segítségével megnyerik a versenyt. Moose és Camille kapcsolata rendeződik, a raktár - barlang - a srácoké marad, Luke és Natalie kibékülnek, majd együtt elutaznak, mert a lánynak köszönhetően, a fiú elnyer egy filmes ösztöndíjat.


A történet amellett, hogy sablonos, klisés is, de ez nem baj. A táncok ebben a részben és ebben a filmben a legjobbak. Pörgős, mesteri koreográfiák biztosítják a kellő szórakozást, amit a zenék is jól megdobnak. Egy dolgot viszont sajnálok. A második résszel ellentétben, itt a két főszereplő keveset táncol. Inkább a csapaton van a hangsúly - azon belül is Moose-on - , mint Luke-on és Natalie-n.

9/10


     A Step Up harmadik részével egy évben, a britek is leadták a maguk zenés-táncos filmjét, Street Dance néven, amit rögtön meg is támogattak a látványért felelős 3D-vel.
Carly (Nichola Burley) barátjával együtt egy tánccsoportot vezet, ám a nagy verseny előtt Jay lelép. Tudtukon kívül csatlakozik az ellenséges csapathoz, mert nem akar veszíteni. Carly nyakába szakad a kapitánysággal járó felelősség, de nem tud vele mit kezdeni. Miután elveszítették próbatermüket, sorra hagyják el a tagok. Azonban az egyik pénzszerzési táncnál felfigyel rájuk a Királyi Tánciskola igazgatónője, aki ajánlatot tesz a lánynak. Próbatermet biztosít nekik, ha a növendékeit is beveszi a csapatába. Mivel egy erőpróbánál a táncosok leamortizálják az egyik termet, kénytelenek elfogadni az ajánlatot. Az utcai táncosok, és a balett tánccsoport közt az eltérő stílus miatt nagy a feszültség, de miután jobban megismerik egymást, rájönnek, sokat tanulhatnak egymástól, ezáltal a kezdeti ellenséges indulatok egymás iránti tiszteletté alakulnak. Természetesen itt sem maradhat el a szerelmi szál, ami a két csapat tagjai - Carly és Tomas - közt alakul ki. És némi nehézség után, a versenyt is megnyerik.


Ez a film aztán pofátlanul lopott Amerikától. Még mázli, hogy jól sikerült anyag lett. A történetről semmi újat nem lehet mondani, a táncok nem voltak rosszak, de kiemelkedőek sem. A zenék jók, rádiódarabok. Összességében korrekt film lett, kellemes csalódás.

7/10



     A Honey-nak (2011) is lett folytatása, ezúttal Katerina Graham (Maria) főszereplésével.  A történet ugyanaz, mint az eddigieknél.


     Egyediség nem igazán van benne, sőt semmi. A zenék közül talán egy - kettő ami tetszetős, a többi nyálas, langyos zenére csak andalogni lehet, dinamikusan táncra egyáltalán nem alkalmasak. Néha olyan érzésem volt, mintha a rongyrázó Hajrá csajok harmadik részét látnám. A táncok többsége ócska, de azért akadt egy - két koreográfia, ami bejött. A végén a párbaj elég jóra sikeredett, kár, hogy a film nem követte az elejétől azt a színvonalat. A tévé mellett feltűnő, újságból kivágott, bekeretezett Jessica Alba kép vicces látvány. Gondolom ezzel akarták jelezni a készítők, hogy van a filmben még egy kis Honey, nem csak a suli neve.
Összességében rosszul kezdődő, magát közepesig feltornázó, nézhető film, de az is csak egyszer

5/10
 
Hamarosan jönnek az újabb ritmusmozik, mégpedig a Step Up és a Street Dance folytatásai. 


              

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...